A Hunyadi-sztori: a NER-üvegen innen és túl
Ahhoz, hogy a Hunyadi sorozatról, mint önálló produktumról beszélni tudjunk, először fontos megérteni, miért olyan nagy dolog, hogy egyáltalán a Hunyadiról, mint önálló produktumról beszélni tudunk. Ez elsőre bonyolultnak tűnhet de esküszöm, követhető leszek.
Kezdetnek tisztázzuk, hogy pontosan mi is a bajuk a folyton fanyalgóknak azokkal a kulturális produkciókkal, amik tele vannak nyomva állami pénzekkel? Röviden az:
- Hogy ezeket az összegeket látványosan haveri alapon osztogatják, miközben olyan alkotókat mellőznek, akik korábban (akár többször is) már bizonyítottak saját szakmájukban.
- Hogy bizonyos államilag támogatott kulturális projekteket hozzá nem értő emberek vezetnek, csak azért, mert az illető ugyanazt a szekértábort erősíti, mint akik kinevezték őket.
- Ideológiai alapon döntenek projektek, és így a szakmában dolgozó emberek sorsáról is.
Ezért nem érdemes felróni a sajtónak, hogy mondjuk az Elxurtukról, a Petőfi-filmről, vagy akár az Aranybulla sorozatról nem a szakmai elemzések voltak túlsúlyban, hiszen ezen produktumok inkább művészetbe csomagolt politikai propagandaként funkcionáltak.
És ezért nagy dolog, hogy a Hunyadit végre, mint önálló kulturális terméket lehet vizsgálni.
Hosszú évek óta várok erre a pillanatra, így amikor leültem a tévé képernyője elé, nem ösztönös elutasítás, hanem őszinte érdeklődés vezérelt. Ugyanis a cikk elején felsorolt három pontból talán csak egy fél valósult meg. Ami 2025 Magyarországán már üdítő kivételnek számít.
Azért a képet persze árnyalja, hogy bár a Hunyadi tényleg szakmai stáb keze által, hiába volt az alkotók fő motivációja az, hogy létrehozzanak egy szórakoztató sorozatot, egy olyan csatornán debütált, amelynek híradója gyakran hallgat el tényeket (ironikus), ráadásul pedig egy olyan felület, ami elméletben piaci alapon működik. A gyakorlatban mégis bárminemű versenyt mellőzve, kvázi ajándékba kapott egy sorozatot, amivel erőlködés nélkül halászhatja el a versenytárstól főműsoridőben a nézőket, tehát a hirdetőket is. Azaz, még így is több sebből vérzik a sztori, mégis fontosnak tartom, hogy
És hogy miért? Mert végre egy államilag jócskán támogatott produkció, ahol nem csak az számított, hogy nemzeti öntudatot erősítő történelmi mű szülessen, aminek főhősét szinte hibátlannak állítjuk be. Fontos volt a történetmesélés, a szakmai stáb kiválasztása, az élvezhető epizódok, a lehengerlő látvány. Azaz a cél egy sorozat, nem pedig egy politikai eszköz elkészítése volt.
Szóval aki gondolkodik rajta, hogy megnézze a Hunyadit, de bizalmatlan, mert mondjuk az Aranybulla egy életre megfeküdte a magyar történelmi sorozatokat fogyasztó gyomrát (amit amúgy megértenék), tegyen még egy próbát.
De ha már elhatározzuk magunkat, akkor sem mindegy, hogy pontosan melyik változatot nézzük meg.
Már a premiert megelőzően felkeltette a figyelmem, hogy az alkotók különböző social média felületeken egészen sokszor kampányoltak a rendezői változat mellett. Ugyanis a sorozat szinkronosan került főműsoridőben adásba. Ezen időzzünk el egy kicsit. SZINKRONOSAN.
A Hunyadi egyik erénye a nemzetköziség, illetve az, hogy a magyar színészek rengeteg munkának köszönhetően több nyelven is megszólalnak az epizódokban.
Az egy dolog, hogy a magyar tévénézők kultúrájába valamiért beletartozik, hogy mindent szinkronosan hajlandóak csak megtekinteni. A csatornák és a magyar mozik pedig kiszolgálják ezt az igényt, és nem mernek népnevelő jelleggel eredeti nyelven sugározni filmeket. Ezt már megszoktuk. De hogy annyira ne tiszteljék meg a saját produkciójukat, hogy azt ne szinkronosan adják főműsoridőben, az mindennek a szégyene. Persze, fontos azokra is gondolni, akik egyéb okokból, önhibájukon kívül nem tudják elolvasni a feliratot, de igazán szép gesztus lett volna, ha megtisztelik a magyar, illetve a nemzetközi színészeket azzal, hogy a legnézettebb idősávban eredeti nyelven sugározzák az epizódokat.
A tévépremier napján én becsülettel vártam a kései sugárzás időpontját, amikor eredeti nyelven lehetett megtekinteni az első két részt. Várakozás közben viszont rengeteg ismerőstől és ismeretlentől olvastam különböző felületeken, hogy a Hunyadi középszerű és felejthető. Miközben az original verzió nem ezt a két jelzőt hozza felszínre a nézőben.
Szóval aki teheti, és igényes a minőségre, tényleg ne a szinkronos változatot nézze meg. Magának is jót tesz, illetve akkor valódi esélyt ad a sorozatnak. Ha valakinek pedig így sem tetszik, az legalább már nem egy elhibázott döntés eredménye lesz, hanem egyéb ízlésbeli különbségeknek lesz köszönhető.
A Hunyadi olyan sorozat lett, amely képes felkelteni az érdeklődést a magyar történelem iránt, nem pedig elveszi a kedvet attól. Emellett fontos üzenetet hordoz a mai kor számára. Megmutatja, hogy a nemzeti összefogás és a közös célokért való küzdelem milyen eredményekre vezethet.
Hunyadi János példája azt üzeni, hogy annak ellenére is érdemes küzdeni a hazánkért és a jövőnkért, hogy azt pont a megbízott vezetői árusítják és rabolják ki.
Újraértelmezi bennünk a hős fogalmát, miközben a valódi hazaszeretetet is felélesztheti, illetve erősíti a történelmi felelősség fontosságát. Szuper lenne, ha ezt a tanulságot azok is magukévá tennék, akik szerint fontos lenne a nemzeti együttműködés, mégsem e szerint cselekednek.